Google keresés

Egyéni keresés

2011. december 7., szerda

Rhonda Byrne: Az Erő - a Titok folytatódik!

Vannak olyan könyvek, amelyek mosolyra fakasztanak és feltöltik a kimerült, fáradt testet, legalábbis rám ilyen hatással volt ennek a könyvnek a folytatása. Ha ezt más is így érzi, az nem a véletlen műve, hanem a szerzőé, Rhonda Byrne-é, akinek konkrétan ez is volt a célja: örömet szerezni az embereknek és elhitetni velük, hogy milyen nagyszerű dolgokra képesek. Lényegében ennek a könyvnek ugyanaz a küldetése, mint a Titoknak is volt, de a szerző ezúttal nem a Vonzás Törvényéről beszél, hanem arról az erőről, amely mindezt a jelenséget mozgatja.
A Titokban már szó volt arról, hogy bármit is gondolsz a világról, az emberekről, illetve bármilyen dologról, igazad lesz, és olyan történéseket fogsz bevonzani az életedbe, amilyen irányban gondolkodsz a szíved mélyén valójában. Bármilyen furcsa is, de ez az igazi szeretet, amelynek a segítségével megteremtheted a dolgokat az életedben. A vallások ugyanezt a jelenséget szabad akaratnak hívják, amit Isten minden embernek megadott, mert annyira szereti őket.
Az Erő már külsőre is nagyon hasonlít a Titokhoz, csak éppen gyönyörű napságra borítót kapott a korábbi sötétbarna szín helyett, hogy az emberek lássák milyen derűs és örömteli dolgokról lesz itt szó. Az Erő nem szerves folytatása a Titoknak, tehát nem jelent gondot, ha nem olvastad volna esetleg az előző könyvet.
 A szerző ugyanis lényegében ugyanazt mondja el némileg más szemszögből nézve, amit az előző könyvben, csak éppen ezúttal nem szerepel az előző könyvben megismert milliomos vendégsereg. Helyettük viszont széljegyzetszerűen idézetek díszítik a könyvet olyan szerzőktől, mint Charles F. Haanel, Prentice Mulford, Jézus Krisztus, Mahátma Gandhi, vagy Neville Goodard.
Az Erő ugyanúgy lefedi az élet minden területét, mint a Titok, legyen az egészség, munka, párkapcsolat, illetve emberi kapcsolatok.

A könyvet olvasva kiderül, hogy a címbeli Erő nem más, mint maga a Szeretet, amelynek az ereje végtelen és hatalmas. A Szeretettel kapcsolatban rengeteg félreértés alakult ki az emberekben, és az évezredek során banális dologgá süllyesztették, amelyet még emlegetni sem nagyon érdemes. 
Rhonda Byrne könyve azt mondja, hogy amit az emberek itt a Földön szeretetként élnek meg, az valójában nem is az! Az igazi Szeretet ugyanis 100%-ig elfogad, és nem hibáztat, kötekedik, agresszív, vitatkozik, okoskodik. Ez utóbbiak ugyanis nagyon is jellemzőek az emberi viselkedésre. Persze, egyik ember sem rossz szándékból teszi ezeket, csak másolják a mintákat, amiket a szüleiktől láttak.
Az Erő a teremtés folyamatát végig a Szeretet szemszögéből mutatja be, tehát a vágyott dolgot szeretned kell, vagyis meg kell növelned iránta a rezgésedet, hogy megkapd, vagy más szavakkal kifejezve, meg kell növelned a rezgésedet a vágyott dolog irányába, hogy azt megkaphasd. 
Az Univerzumban ugyanis minden rezeg, még az ember is, ami azt jelenti, hogy mindennek van egy aurája, vagyis egy mágneses erőtere, amelynek segítségével a vonzás létrejön.

Igazából ezt a jelenséget már a Hicks házaspár könyvei is leírták, -igaz nem pont ezekkel a szavakkal-, ami azt jelenti, hogy Rhonda Byrne lenyúlta tőlük Ábrahám tanításait, kicsit átalakította, illetve továbbgondolta őket, és máris kész lett a könyv. Amit Rhonda Byrne javára lehet írni az az, hogy ő a tömegekhez kíván szólni, és nem csak az ezotéria híveihez, tehát úgy írja le a teremtés folyamatát és a Vonzás Törvényét, mintha az valami pofon egyszerű dolog lenne. Valójában persze az is, csak hát nekünk embereknek minden túl kell bonyolítani, illetve keményen meg kell dolgozni mindenért mert ezt tanították, és eszünkbe se jut megkérdőjelezni, mert olyan emberektől hallottuk ezeket gyerekkorunkban, akik okosabbak, tapasztaltabbak voltak nálunk.
Az Erő tanításai szembemennek mindezzel, és azt mondják, hogy a teremtés nagyon egyszerű folyamat, amely a fentebb már említett Szeretethez kötődik, tehát ha folyamatosan arra gondolsz, amit szeretsz, arról beszélsz, amit szeretsz, azt csinálod, amit szeretsz, és hálás vagy azokért a dolgokért, amid már megvan, akkor a rezgésszinted is növekedni fog, és ez az állapot segít bevonzani a jó történéseket, míg a folytonos rosszkedv lehúz, és lent tart. 

Az Erőnek lényegében ugyanaz a tanulsága, mint a Titoknak: érzelmeid és gondolataid megváltoztathatóak, miután képes vagy uralni őket. Persze vannak olyan gondolatminták, meggyőződések, hiedelmek, amelyeket időbe telik megváltoztatni, mert olyan mélyen gyökereznek, de semmi sem lehetetlen. Az Erő célja az, hogy rádöbbentse az embert arra, hogy nem csak egy út létezik, továbbá nincsenek korlátok, merthogy azokat is csak te teremted meg. Tehát a könyv utat mutat egy másféle életstílus, a Tudatos Teremtés felé. 
Azért mondom, hogy ez egy életstílus, mert ha Tudatos Teremtővé válsz, akkor már nem fogsz úgy élni, mint a többi ember, akik nincsenek tisztában ezzel a lehetőséggel, és továbbra is szerencsétlen áldozatnak gondolják magukat, akik semmiről sem tehetnek. 
Azt az Erő is elismeri, hogy minden kezdet nehéz, mint ahogy azt is, hogy negatív érzelmek mindenkinél előfordulhatnak, továbbá a negatív környezet is akadályozhat, de a szerző azt ajánlja, hogy ne foglalkozz ezekkel a negatív érzésekkel, mert ha figyelmet adsz nekik, akkor tovább nőnek, és máris csapdába estél. 
A könyv fontos figyelmet szentel a képzelőerőnek is, mert ennek segítségével érheted el a leggyorsabban a vágyaid. Minél életszerűbben képzeled el ugyanis azt, amire vágysz, és minél több jó érzést, lelkesedét táplálsz az irányába, annál hamarább lesz a tiéd. A könyv több gyakorlatot is javasol, hogyan is játssz a képzelőerőddel, de ezek mind nagyon egyszerűek, tehát nem kel lemenned alfába, meg sehová sem, egyszerűen csak játssz, mint a gyerekek.
Annak ellenére, hogy a könyv átfedést mutat több hasonló témájú könyvvel (pl. Hicks házaspár, Eckhart Tolle, Richard Webster) szerintem kifejezetten jó könyv, szóval érdemes elgondolkodnod a tartalmán, illetve időről időre újra elolvasnod, feldolgoznod az olvasottakat, azért mert így is lehet élni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése