A Békés Harcos útja című könyvben egy különös öregember tanította Dant különböző bölcsességekre, akit a fiú "Szókratésznek" nevezett el, mert hirtelen ez jutott eszébe. Amikor erről a könyvről írtam itt a blogon, akkor említettem, hogy ez az öreg bizonyára valami testet öltött szellem lehet.
Nos, hát tévedtem, de ez időnként mindenkivel előfordul. Onnét tudom ezt, hogy Millman ebben a könyvben elmeséli Szókratész történetét, aki ugyanúgy földi ember, mint mi, csak éppen jóval több bölcsességgel rendelkezik. A könyvből aztán kiderül, hogy milyen tapasztalatokat szerzett, és milyen hatások formálták olyanná, amilyen lett.
Szerintem ez sokkal jobb könyv, mint a Békés Harcos, vagy az Elveszett évek azért, mert ez a mű gyakorlatilag egy izgalmas fordulatokkal teli regény, amelyben még az utolsó lapokon is komoly meglepetés várja az olvasót.
A Szókratész utazásainak az elolvasásához nem kell ismerni a Békés Harcosnak a cselekményét, tehát önállóan is olvasható kötetről van szó.
A könyv cselekménye ezúttal nem Amerikában, de nem is valamilyen távol-keleti országban játszódik, hanem Oroszországban a XIX.század végétől kezdve a XX. század elejéig körülbelül.
Szókratész neve eredetileg Szergej Ivanov, aki sajnos nem ismerhette meg a családját, ugyanis aznap, amikor megszületett, meghalt a bátyja is, és az édesanyja is. Az édesapja nem tudja vállalni a nevelését, ezért a csecsemő az anyai nagyszüleihez kerül. A fiú szülei két különböző világból érkeztek: míg az apa kozák, addig az anya zsidó származású volt, ami a későbbiekben még problémákat fog neki okozni. Maga a fiú nagyszülei sem nézték jó szemmel ezt a kapcsolatot, ezért kitagadták a lányukat. Amúgy ez egy jellegzetesen zsidó szokás egyébként, mert ezek az emberek csak a saját köreikből házasodhatnak, más vallásúakkal nem. Ámde a szerelem sokszor felülírta már ezt a szokást.
A fiút 3 éves korában viszik el a nagyszüleitől a katonák, hogy az apai nagybátyja katonai iskolájában tanuljon az édesapja kívánsága szerint. Innentől kezdve Szergej nem lát mást csak falakat, és szigorú, bebetonozott szabályokat. A nagybátyjával sem ápolnak rokoni viszonyt, mert a férfi ugyanolyan ridegen kezeli őt is, mint a többi növendéket.
Szergej nem ismeri a családot és nem tudja, mi a szeretet, éppen ezért nagyon meglepődik, amikor 8 évesen újra találkozhat a nagyapjával: azzal az emberrel, aki őt 3 éves koráig nevelte. Igaz, nem sok időt tölthetnek el együtt, de a fiú végre kap egy kis emberi melegséget.
15 éves, amikor megtudja, hogy azon a környéken, ahol ő is él, hamarosan zsidóüldözést indítanak, ezért elszökik az iskolából.
Na most Oroszországról tudni kell, hogy ott gyakorlatilag majdnem mindig diktatúra volt, egészen a közelmúltig. Az most teljesen mindegy, hogy az ország élén álló vezetőt cár atyuskának, Leninnek, Sztálinnak, vagy Brezsnyevnek hívták, a lényeg az, hogy mindegyik vezetőnek megvolt a maga kultusza: őket egyszerűen imádni kellett, mert aki nem tette, azt nagyon komolyan megbüntették, sokszor még az életét is elvették. Miután ez az európai ország van a legközelebb Ázsiához, ezért ott érződött leginkább az Ázsiára jellemző despota uralmi rendszer.
Az orosz történelem egyik legfájóbb pontja a zsidók üldözése, amely a középkorban kezdődött el, a többi európai országhoz hasonlóan. Az, hogy miért bántották ezeket az embereket, túl egyszerű lenne vallási okokra fogni, vagy arra, hogy a zsidóknak jó orra volt mindig is a pénzhez.
Egyszerűen arról van szó, hogy valakit utálni kellett azért, hogy legyen kit hibáztatni a társadalmi problémákért. A pszichológia bűnbakképzésnek hívja ezt a folyamatot, és gyakorlatilag mindenfajta társadalomban jelen van fejlettségi foktól függetlenül.
Az előbb említettem, hogy Szergej is zsidó fele részben, ami már éppen elég volt arra, hogy levadásszák a cár katonái. Különösen azután, hogy egy bombamerényletben meghal II. Sándor cár, ami ismét remek alkalom arra, hogy üldözzék a zsidókat. Azt, hogy tényleg zsidó volt-e a tettes, nem tudjuk meg, viszont III. Sándor, a következő uralkodó parancsára még keményebben lépnek fel ellenük.
Ekkoriban a zsidók már egy számukra elkerített részen élnek - szóval nem Hitler találta fel a gettókat -, amelyet bármikor felgyújthatnak a katonák. Érdekes, hogy az orosz zsidóüldözés módszere mennyire egyszerű volt, pedig a világtörténelem legszörnyűbb kínzásait éppen pont az oroszok találták ki. Mindenesetre a katonák nem filozofáltak sokat: ha találtak egy zsidó házat, vagy falut, akkor felgyújtották a benne élőkkel együtt. Az nem számított, hogy asszonyok és gyerekek is voltak ott, aki zsidó volt, annak pusztulnia kellett. Ezt a módszert nevezték pogromnak.
Szergej pont ezt szerette volna elkerülni, ezért megszökött az iskolából, amivel csak az volt a gond, hogy az egyik társa észreveszi őt, ezért meg kell ölnie. Innentől kezdve jópár évig nem mer a civilizációban mutatkozni, tehát remeteként él az erdőben, miközben vándorol Szentpétervárról délnek Grúziába, illetve majd később vissza Szentpétervárra. Életben maradását kizárólag annak köszönheti, hogy az iskolában megtanították őket arra is, hogyan maradjanak életben a természetben.
Amiért mégiscsak visszatér a városba, az egy kincsesláda, amelyet a nagyapja hagy rá, és amit a város környékén ásott el igen gondosan. Mindez a motívum erőteljesen emlékeztet az Elveszett évek című könyv cselekményére. Amúgy a Szókratész utazásai főleg Cormac McCarthy világára emlékeztet, gondolok itt főleg Az út című regényére, de a Nem vénnek való vidék is hasonló ehhez a könyvhöz. A hasonlóságot én a vándormotívumra értem elsősorban, illetve arra, hogy ezek a regények jórészt kinn a vadonban játszódnak, ahol a főhős célja elsősorban az, hogy túlélje a mindennapokat.
Mondjuk McCarthy művei azonkívül, hogy Amerikában játszódnak, jóval borultabbak, ezzel szemben Millman kifejezetten optimista, aki szerint az ember felülemelkedhet bármilyen tragédián, mert megvan hozzá a képessége.
Márpedig Szergejt igen komoly tragédia éri, ugyanis a szeme láttára mészárolják le a mindenórás terhes feleségét. Nemcsak azért történt ez, mert zsidók voltak mindketten, hanem személyes bosszúból: a tettes ugyanis Szergej volt iskolatársa, akit annak idején menekülése közben ölt meg, de a férfi túlélte a kalandot.
A katonák Szergejt is meg akarják ölni, de a vezérük parancsára mégis életben hagyják, ugyanis szerinte ez sokkal nagyobb büntetés lesz neki, mert majd szépen lassan megzakkan ettől.
Ámde ez pontosan fordítva következik be: Szergejben ugyanis erős túlélő ösztön működik, és napról napra erősebb lesz. Célja immáron az, hogy megtalálja az ellenségét, és most már végleg elintézze. Ennek érdekében hajlandó felkeresni a harcművészetekben leginkább jártas mestereket, így elkezdődik a második utazása is, amelynek keretében ismét átszeli Oroszországot észak-déli irányban.
A könyv elsősorban ezekről az utakról szól, amelyeken a férfi jórészt egyedül van, tehát különösebb párbeszédek nincsenek. Még amikor megtalálja a legjobb mestert, akkor is keveset beszélnek egymással (legalábbis a könyvben nincs sok párbeszéd, ellentétben a Békés Harcossal), de amit a mester mond, az nagyot üt, tehát érdemes mindenkinek megfogadni.
A könyvből egy rész szinte teljesen kimarad (amikor a tanítója egy mesterkonferenciára küldi Szergejt), ezt csak visszautalásokon keresztül tudjuk meg, hogy ott mi történt. Végül is Szergejnek a mestere hatására sikerül feldolgoznia az őt ért csapást, és megbocsátania ellenségének, tehát ez a könyv egy belső utazásról is szól, amit nagyon sok embernek kellene még végigcsinálnia, beleértve jómagamat is.
Nekem személy szerint jóval szimpatikusabb a nyugodt Szergej figurája, mint a forrófejű Dané, de ez az én ízlésem, attól még a többiek máshogy gondolhatják.
Millman úgy mutatja be Oroszországot a műben, mintha ő maga is ott nőtt volna fel. Ez mondjuk nem igaz, de az ősei oroszok voltak neki is, ráadásul amikor a mestere Szókratész elküldi őt egy világkörüli útra, akkor természetesen felkeresi az orosz vidéket is, illetve alaposan utánajárt a történelmi adatoknak is, ezért tud ilyen hiteles beszámolót adni az országról.
Mindenesetre akiket érdekelnek a távol-keleti tanok úgy általában, vagy szeretik a vándormotívumos könyveket, azoknak érdemes elolvasni, de azok is szerezzék be a könyvet, akiknek tetszettek a Békés Harcos, illetve az Elveszett évek című könyvek a szerzőtől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése