Google keresés

Egyéni keresés

2013. március 6., szerda

Rhonda Byrne: A Varázslat

Az ausztrál írónőnek ez már a harmadik könyve, ami szerintem sokkal jobban sikerült, mint a Titok és az Erő. A korábbi könyvek ugyanis eléggé nélkülözték több helyütt is a valóságot, és túlzottan leegyszerűsítettek mindent, pedig az élet jóval bonyolultabb annál, mint ahogy Rhonda - illetve a vendégei - állítják.
Nem olyan egyszerű ugyanis felülírni több évezred beidegződéseit, legalábbis egy hónap alatt nem, de még egy év alatt sem. Lehet, hogy kell több száz év is, mire az emberiség gyökeresen át tud alakulni olyan módon, ahogyan Rhonda könyvei leírják.
Míg a Titok és az Erő elméleti munkák voltak, addig a Varázslat már egy gyakorlati mű, amely igazából nem is a Vonzás Törvényéről szól, csak közvetve. A könyv legfőbb témája ugyanis a hála, tehát nem arról fog szólni, hogy hogyan vonzzál be különböző státusszimbólumokat magadnak, vagy hogy hogyan legyél milliomos.
A Varázslat egy újfajta életstílust mutat be, vagyis mutat egy másik nézőpontot, ahonnét teljesen más világításba kerül az életed, ráadásul egy idő után ezt mások is megérzik. Nem kell semmiféle bonyolult dolgot csinálnod ehhez, csak egyszerűen legyél hálás mindenért, amit kapsz az életben, még akkor is, ha ezek látszólag abban a pillanatban "rossz" dolgok!
Egy munkanélküliség, egy szakítás, egy haláleset is lehet valami jónak a kezdete, illetve ezek az események mindannyian egy életciklust zárnak le, amit el kell engedned, hogy az új be tudjon áramolni az életedbe. Ennek a legegyszerűbb módja a hála, amikor is tiszta szívből megköszönöd az életedben addig részt vevő emberektől, amit tőlük kaptál, mégis akkor is, ha ezek "rossz" emlékek. Csak azért, mert ezek a látszólag negatív emlékek is mindannyian tanítások, a Szeretet ugyanis nem mindig a számunkra kellemes emlékekben nyilvánul meg.
Félreértés ne essék: az, ha ezentúl hálát adsz mindenért, amit kapsz, nem azt jelenti, hogy onnantól kezdve soha nem lesz problémád semmivel, mert ez nem igaz. A hálaadás csak megfordítja az életed irányát, és másik síkra tereli az események folyását.
Mondjuk vannak például olyan emberek az életedben, akiket utálsz valamiért. Az, hogy ez mennyire valós, vagy mondvacsinált okból történik, az most teljesen mindegy, a lényeg az, hogy problémád van ezekkel az emberekkel. Azt el sem tudnád képzelni, hogy hálás legyél nekik valamiért, mert annyira bosszantanak. Pedig valamiért ezek az emberek ott vannak az életedben. Érdemes megtudni, hogy miért, illetve kideríteni, mi az amit mégiscsak meg tudsz nekik köszönni. Hidd el változni fog a helyzet.
Azt hogy hogyan senki sem tudja, mert ez már az Univerzum meglepetése. A Varázslat viszont a különböző gyakorlatokkal hozzá tud segíteni ahhoz, hogy jobban érezd magad egy helyzettel kapcsolatban, vagy legalábbis megkönnyebbülj. Mindez azért fontos, hogy a rezgésszámod megemelkedjen, ezáltal kellemesebb események történjenek veled.
A könyvben 28 ilyen gyakorlat van, tehát egy komplett programról van szó. Azért pont ennyi, mert ilyen hosszú idő kell, amíg kialakítasz egy magadnak egy új szokást.
A gyakorlatok nem nehezek, bár vannak olyan gyakorlatok, amelyekhez vizualizáció szükséges, vagyis el kell képzelned az adott helyzetet, amit el akarsz érni, illetve át kell érezned, hogy milyen érzés, ha eléred a vágyadat.
Na, ez az igazán nehéz: elképzelni azt, amit még nem tapasztaltál meg. Viszont sajnos enélkül nem fogsz sikert elérni, csak a hiányérzet marad meg.
Ebből következik tehát, hogy a Varázslat lényegében nem sok új dolgot mond el, bár itt legalább kézzelfogható segítséget kapsz egy jobb élet megteremtéséhez, ami azért a Titokból hiányzott.
Mondjuk hasonló gyakorlatokat a Hicks házaspár könyveiben is találhatsz, de Rhonda gyakorlatai kizárólag a hálára épülnek.
Azt, hogy hogyan legyél hálás, azt a különböző gyakorlatok megmutatják. A lényeg az, hogy ha ezeket kitartóan végzed, akkor ha nem is leszel milliomos, de mindenképpen jobban fogod magad érezni. Márpedig ez lenne a végső célja minden embernek, csak éppen azt hiszik, hogy ezt kívülről kell megteremteniük a különböző státusszimbólumokkal.
Pont ez a csapda benne: először neked kell jól érezni magad, ahhoz hogy elkezdj örömteli eseményeket vonzani az életedbe. Semmiféle státusszimbólum nem kell hozzá, csak saját magad. Tudom nehéz elfogadni, de az öröm képességével születtél, tehát ahhoz, hogy jól érezd magad, semmiféle különösebb ok nem kell, egyszerűen csak örülj annak, hogy létezel. Ennyi az egész!
Na, meg olvasd el ezt a könyvet, ami már önmagában mosolyt csalhat az arcodra, mert Byrne soraiból árad az optimizmus és a derű.
Mindegyik gyakorlat végén találsz egy pontokba szedett összefoglalót, amely segít összefoglalni az adott gyakorlat lényegét.
Remélem készen állsz egy új életstílus megvalósításához.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése